2010. március 26., péntek

Új szerződést kaphat a balhézó duó


A Newcastle Unitednél várhatóan a szezon végén leülnek tárgyalni a héten összeverekedő Andy Carroll-lal és Steven Taylorral a szerződéseik meghosszabbításáról.

A Szarkák két saját nevelésű játékosa mint ismert, a hét elején eddig nem pontosan ismert oknál fogva (nő vagy pénz) összeverekedett, amelynek következtében Steven Taylor állkapcsa, míg (H)Andy Carroll keze eltört. Előbbi ebben a szezonban már nem is léphet pályára, utóbbi a balhé napjának estéjén győztes gólt rúgott a Doncaster ellen. A balul elsült verekedés után a klubnál belső vizsgálatot indítottak, az ügyben pedig addig nem adnak ki semmiféle nyilatkozatot, amíg a végére nem járnak a történteknek.

A balhétól függetlenül az északkelet-angliai klubnál már korábban tervbe volt véve, hogy a játékosokkal leülnek tárgyalni a szerződéseikről a szezon végén. A bunyónak persze még nem tudni mi lesz a végső kimenetele, de az biztos, hogy a Newcastle részéről mindkét játékossal számolnának a továbbiakban is. A problémásabb dolog a 24 éves Taylor kontraktusa, ugyanis a szezon előtt és alatt (MU, Chelsea) már sokak által megkörnyékezett korábbi U21-es válogatottnak 2011-ben lejár a szerződése. Azaz, ha nem sikerülne vele egyezségre jutni akkor könnyen lehet, hogy akár a nyáron távozik a St James’ Parkból, mert félő hogy később a Bosman-szabály miatt semmit sem kapna érte a Newcastle.

Carroll-lal már más a helyzet, hiszen neki 2013-ig szól a mostani szerződése. Ő ugyan korábban kijelentette, hogy marad, de a fizetését szeretné, ha legalább akkorára növelnék, mint amennyit más U21-es válogatott játékosok kapnak Angliában. A kiváló idényt futó 21 éves labdarúgó januárban a Stoke City első számú célpontja volt és a remek teljesítménye miatt esélyes, hogy nyáron is lesz bőven kérője.

A dolgok valószínűleg sokkal simábban mennének, ha nem lett volna a verekedés, hiszen mind Carrollnak, mind pedig Taylornak kölyökkoruk óta a Newcastle a kedvenc csapata.

Forrás: http://championshipfan.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése