2010. április 6., kedd

Feljutott a Newcastle




Véleményes büntetővel egyenlítettek, csodálatos góllal nyertek a hazaiak. Kádár Tamás végig a kispadon ült.

Némi meglepetésre a „Pengék” szereztek vezetést az első félidőben, bal oldali szöglet után Richard Creswell fejelt a hálóba.

A Newcastle mindent megpróbált, hogy még az első félidőben ledolgozza a hátrányát. Ez a rendes játékidő utolsó percében sikerült is, igaz, ehhez kellett a játékvezető jótékony ítélete is, aki mindenféle hezitálás nélkül befújta büntetőnek Chris Morgan és Andy Caroll kézfogóját. A tizenegyest Lövenkrands értékesítette, döntetlennel vonultak le a csapatok a szünetben.

A második játékrészben mindent megtettek a hazaiak a győzelemért, és egy kavarodás révén, vasárnap a liga legjobb játékosának megválasztott Kevin Nolan pazar, „félollózós” mozdulattal szerezte meg a vezetést a fekete-fehéreknek.

Az eredmény már nem változott, a Newcastle United ettől a győzelemtől függetlenül is már biztos, hogy feljutott a Premier League-be (mivel a Nottingham ikszelt), míg a Sheffieldnek csoda szükséges, hogy ugyanezt elmondhassa magáról a szezon befejeztével.

Newcastle United – Sheffield United 2–1 (1–1)
St. James’ Park 48 270 néző

Newcastle: Harper, Coloccini, Enrique, Nolan, M. Williamson, Guthrie (Barton 87), Routledge (R. Taylor 90), Lovenkrands (Ameobi 83), Simpson, Jonas, Carroll
Sheffield United: Simonsen, Montgomery, Morgan, Nosworthy, Henderson, L. Williamson (Little 71), J. Harper, A. Taylor, Cresswell (Yeates 81), Seip (Bartley 90), Quinn

Gólszerző: Cresswell (22), Lövenkrands (45) 11-esből, Nolan (73)
Sárga lap: Routledge ill. Seip

Forrás: 442.hu

Newcastle United 2 - 1 Sheffield United videó

2010. április 5., hétfő

A Newcastle győzelemmel ünnepelte a feljutást



Nem tudott győzni az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 42. fordulójában a Nottingham Forest. A korábbi kétszeres BEK-győztes Cardiff City elleni döntetlenje azt jelenti, hogy az este pályára lépő Newcastle United saját mérkőzése eredményétől függetlenül visszajutott az élvonalba.

A harmadik helyen álló Nottingham nem tudta kihasználni a West Bromwich Albion botlását (Gera Zoltán egykori csapata 1–1-et játszott a Watford vendégeként), és csak gól nélküli döntetlent ért el a Cardiff City ellen. A walesieknél nem kapott helyet a keretben a magyar válogatott sérült védője, Gyepes Gábor.
Hirdetés

A két, egyaránt feljutásra pályázó csapat mérkőzésének utolsó perceit minden bizonnyal a Newcastle United szurkolói is lélegzetvisszafojtva figyelték, majd a lefújás után kezdhettek ünnepelni, ugyanis a Forest pontvesztésével a „szarkák" visszajutottak a Premier Leauge-be.

A Newcastle így gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen fogadta ma este a Sheffield Unitedet, bár Kádár Tamásék valószínűleg jó játékkal, és gólokkal szeretnék megörvendeztetni a St. James' Park közönségét.

A találkozón a magyar hátvéd végül nem kapott szerepet, a kispadról nézhette, ahogy társai fordítanak riválisuk ellen. A győzelmet érő gólt Kevin Nolan szerezte: a középpályás tíz méterről, nagyszerű mozdulattal, ollózva lőtt a vendégek kapujába.

A nagy múltú Newcastle United az előző szezonban esett ki az élvonalból, a „szarkák" akkor 34 pontot szerezve a 18. helyen zártak a bajnokságban. A szezon előtt az Anglia egyik legnépszerűbb klubjának számító Unitedet tartották a feljutás első számú esélyesének, és a csapat be is bizonyította erejét – jövőre tehát újra ott lesz a legjobbak között a Newcastle.

Forrás: nemzetisport.hu

A Newcastle játék nélkül jutott vissza az élvonalba



Nem tudott győzni az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 42. fordulójában a Nottingham Forest. A korábbi kétszeres BEK-győztes Cardiff City elleni döntetlenje azt jelenti, hogy az este pályára lépő Newcastle United saját mérkőzése eredményétől függetlenül visszajutott az élvonalba.

A harmadik helyen álló Nottingham nem tudta kihasználni a West Bromwich Albion botlását (Gera Zoltán egykori csapata 1–1-et játszott a Watford vendégeként), és csak gól nélküli döntetlent ért el a Cardiff City ellen. A walesieknél nem kapott helyet a keretben a magyar válogatott sérült védője, Gyepes Gábor.
Hirdetés

A két, egyaránt feljutásra pályázó csapat mérkőzésének utolsó perceit minden bizonnyal a Newcastle United szurkolói is lélegzetvisszafojtva figyelték, majd a lefújás után kezdhettek ünnepelni, ugyanis a Forest pontvesztésével a „szarkák" visszajutottak a Premier Leauge-be.

A Newcastle így gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen fogadja ma este a Sheffield Unitedet, bár Kádár Tamásék valószínűleg jó játékkal, és gólokkal szeretnék megörvendeztetni a St. James' Park közönségét.

A nagy múltú Newcastle United az előző szezonban esett ki az élvonalból, a „szarkák" akkor 34 pontot szerezve a 18. helyen zártak a bajnokságban. A szezon előtt az Anglia egyik legnépszerűbb klubjának számító Unitedet tartották a feljutás első számú esélyesének, és a csapat be is bizonyította erejét – jövőre tehát újra ott lesz a legjobbak között a Newcastle.

Forrás: nemzetisport.hu

A klub blogozói nem szeretnék, ha Kádár végleg távozna


Jelentős visszhangot váltott ki az angliai virtuális térben a Nemzeti Sportban minap megjelent – később a skysports.com által részleteiben ismertetett – interjú, amelyben Kádár Tamás, az angol labdarúgó-bajnokság második vonalában szereplő Newcastle United magyar légiósa arról beszélt: aggódik a jövője miatt.

A blogozók többsége egyetért azzal, hogy a Newcastle valószínű visszajutása a Premier League-be tovább rontja Kádár Tamás eddig sem túl jó csapatba kerülési esélyeit, és valóban elképzelhető, hogy a játékos által is szóba hozott kölcsönadás jót tenne a pályafutásának.
Hirdetés

A klub szimpatizánsai általában türelemre intik a magyart, mondván, bár tehetsége vitathatatlan, a Premier League-hez valószínűleg tényleg újabb tapasztalatokkal kell felvérteződnie.

Ugyanakkor a nufcblog.com témával kapcsolatos vitaindító bejegyzése így végződik: „Az utolsó dolog, amit szívesen látnánk, a végleges távozása lenne, mert ambícióit látván el tudjuk képzelni, hogy ebből a srácból néhány éven belül világklasszis futballista lesz".

Forrás: nemzetisport.hu

2010. április 3., szombat

Kádár Tamásék egy pontra vannak az élvonaltól


Kádár Tamás együttese, a Newcastle United 3–2-re legyőzte a Peterborough Unitedet az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (League Championship) szombati játéknapján. A magyar védő ezúttal nem jutott szóhoz a csapatban. A „szarkák” győzelmükkel egy pontra vannak attól, hogy feljussanak az élvonalba.

Forrás: nemzetisport


PETERBOROUGH
NEWCASTLE

Labdabirtoklás:

* Peterborough 54%
* Newcastle 46%

Kaput eltaláló lővések

* Peterborough 21
* Newcastle 2

Kapura lövések

* Peterborough 7
* Newcastle 5

Szögletek

* Peterborough 13
* Newcastle 3

Szabálytalánságok

* Peterborough 23
* Newcastle 12

Peterborough – Newcastle | Rádió - Frissítve


Championship 41. forduló

Időpont: 2010. április 3. szombat 16:00
Helyszín: London Road
Időjárás: borult, felhős, gyenge záporok
Játékvezető: Mark Haywood
TV & Rádió: Rádió

A Peterborough ismét számolhat kölcsöntámadójára Liam Dickinsonra, miután felépült térdsérüléséből. A szélső Chris Whelpdale, és a rekord összegért igazolt Ryan Bennett, továbbá a védő Craig Morgan, mindhárman a bokájukkal bajlódnak, ezért nem bevethetőek.

A Szarkáknál Andy Carroll játéka továbbra is bizonytalan. Chris Hughton a támadóval kapcsolatban elmondta, nem szeretne kockáztatni, úgyhogy lehet csak a hétfői Sheffield United elleni meccsen veti be a Nottingham elleni meccs óta a bokáját fájlaló játékost. Jó hír viszont a Newcastlenek, hogy Alan Smith hosszú kihagyás után visszatérhet. A fekete-fehérek sérült listáját immáron csak Fitz Hall és Steven Taylor alkotják. A magyar védő Kádár Tamás legutóbb nem jutott szóhoz, valószínű ma is maximum csereként vetheti be őt a menedzser.
Meccs előzetes

A Newcastle akár már ebben a fordulóban kivívhatja a biztos feljutást, amennyiben nyerni tud a London Roadon, a Forest pedig kikap a Bristol otthonában. De míg a Szarkák már a biztos feljutást érhetik el ebben a körben, addig vendéglátóik éppen most pottyanhatnak ki a League One-ba, ha veszítenek és a Watford, Wednesday páros győzni tud.

Az esélyesebb abszolút a Newcastle csapata, elég ha azt veszi az ember, hogy az utolsó fogadja az elsőt. Ráadásul a Peterborough négy meccs óta képtelen nyerni, míg a Szarkák 10 mérkőzés óta veretlenek és az idényben is mindössze négyszer kaptak ki.

Forrás: championshipfan.hu

A kezdő csapatok:

Peterborough: Joe Lewis (c), Kerrea Gilbert, Gabriel Zakuani, Charlie Lee, Liam Dickinson, Lee Frecklington, Tommy Rowe, Sergio Torres, Dominic Green, Scott Griffiths, Exodus Geohaghon
Subs: Craig Mackail-Smith, James McKeown, Jamie Day, Danny Mills, Ryan Bennett, Josh Simpson, Reuben Reid

Newcastle United: Steve Harper, Danny Simpson, Fabricio Coloccini, Mike Williamson, Jose Enrique, Fabrice Pancrate, Kevin Nolan, Alan Smith (c), Joey Barton, Leon Best, Shola Ameobi
Subs: Tim Krul, Tamás Kadár, Peter Lovenkrands, Nicky Butt, Wayne Routledge, Jonas Gutierrez, Ryan Taylor

2010. április 2., péntek

A Szarkák is beszálltak a Doyle kegyeiért vívott harcba


A legújabb hírek szerint a Newcastle United is élénk érdeklődést mutat a Wolverhampton Wanderers támadója, Kevin Doyle iránt.

Úgy látszik a Szarkák nincsenek megelégedve a rendelkezésre álló csatárkerettel, hiszen egyre-másra jelennek meg velük kapcsolatban olyan hírek, melyek szerint ezt vagy azt készülnek leigazolni a nyáron a támadó szekciójukba. Ennek az áradatnak a legújabb érintettje a Wolverhampton sokak által körüludvarolt 26 éves játékosa Kevin Doyle. A 26 éves labdarúgóval kapcsolatban már többször felmerült, hogy a nyáron távozik a Molineux-ból függetlenül attól, hogy hol végez majd a csapat a PL-ben. Az ír válogatott neve az Aston Villánál és az Evertonnál is szóba került, és most ehhez a duóhoz csatlakozott be a Newcastle is.

“Kiváló játékos, úgyhogy meg lennék lepve, ha nem szerepelne egy-egy nagyobb klub kívánságlistáján.”

“Ezek a pletykák engem egyáltalán nem nyugtalanítanak és azt gondolom, hogy őt sem zavarják.” – így Mick McCarthy.

A Farkasok tavaly a Championship győztesei voltak, idén a Premier Leagueben jelenleg a 14. helyen állnak, hat pontra a már kiesést jelentő 18 pozíciótól.

Forrás: http://championshipfan.hu

Hughton még nem döntött


A Szarkák menedzsere egyelőre vacillál a tekintetben, hogy a hétvégi Peterborough United elleni bajnokin szerepeltesse-e a Forest ellen megsérülő Andy Carrollt.

Hughton még nem döntött arról, hogy a London Roadon lehetőséget ad-e Carrollnak, de elmondta, nem szeretne kockáztatni. A 21 éves támadó a Forest elleni heves esőzés közben lejátszott bajnokin szenvedett sérülést, majd a második félidő elején le is bicegett a pályáról. Az eddig 16 gólt szerző játékos elárulta, hogy nagyon szeretne ott lenni a sereghajtó otthonában vívandó meccsen, ahol a Szarkák akár már a hétvégén kivívhatják a biztos feljutást (a Nottingham kikap, ők pedig nyernek). Mindezt azért is szeretné Carroll, mert tavaly az Aston Villa elleni sorsdöntő mérkőzésen nem léphetett pályára az utolsó fordulóban.

“Egyelőre bizonytalan Andy játéka, de még nem szeretnénk kijelenteni, hogy nem játszik a Sikkesek ellen.”

“A Forest ellen sérült meg a bokája, de nem túl komoly.”

“A Sheffield United elleni hétfői meccsre már biztosan fitt lesz.” – mondta Hughton.

Carroll mellett már csak Fitz Hall és Steven Taylor bővítik a Szarkák sérültjeinek listáját.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 31., szerda

Hughton – Shola úgy fejezheti be az idényt, ahogy kezdte


A Szarkák mestere a hétfői meccs hősével, Shola Ameobival kapcsolatban elmondta, nagy örül a játékos visszatérésének.

Chris Hughton reméli, hogy a hétfőn győztes találatot és egy kiváló asszisztot jegyző támadója hasonlóan fejezi be a szezont, mint ahogy elkezdte azt. Shola öt gólt rúgott még augusztusban, mielőtt lesérült volna, majd amikor decemberben visszatért ismét szerzett hármat . Szerencsétlenségére ekkor meg a térdével akadtak problémái, amely miatt e hét hétfőig nem is játszhatott. A Nottingham elleni rangadón a sérült Andy Carroll helyére állt be a második félidő elején, majd két villanásával el is döntötte a találkozó kimenetelét.

“Elég nagy baj volt neki és nekünk is, hogy a szezon nagy részében nem tudott játszani.”

“Mindenki láthatta, hogy amikor szerepelt akkor rugdosta a gólokat, ráadásul eddig több alkalommal talált be a szezon során, mint ahányszor kezdő volt.”

“Hétfőn ismét láthattuk milyen jó befejező – Ez Shola, egy remek befejező!”

“Most van esélye, hogy úgy fejezze be a szezont, mint ahogyan azt elkezdte a nyáron.”

“Tele van energiával és nagyon elszánt.”

“Örülök, hogy újra köztünk van, mert ő egy nagyon jó karakter, aki nagyon népszerű a srácok és a személyzet között is.” – méltatta Hughton a nigériai születésű játékost.

Ameboi 1999 óta több mint 250 alkalommal öltötte magára a Szarkák mezét, ezen idő alatt pedig közel 60 gólt rúgott. Az idei szezonban a több hónapos kihagyásai ellenére 14 meccsen lépett pályára és kilenc gólig jutott.

Forrás: http://championshipfan.hu

Newcastle – Forest mérkőzés góljai | Videó

2010. március 29., hétfő

Beharangozó: Newcastle – Nottingham | Stream



Időpont: 2010. március 29. hétfő 20:45
Helyszín: sportsdirect.com @ St James’ Park
Játékvezető: Alan Wiley
TV & Rádió: Sport2 2045 ÉLŐ, Stream, Rádió

Csapatok

A Szarkáknál reménykednek abban, hogy a spanyol José Enrique vállalni tudja a játékot a Forest ellen. Alan Smith, Shola Ameobi és Peter Lovenkrands visszatértek sérülésükből, tehát Hughton bármelyiküket bevetheti. Kádár Tamás legutóbb végig a pályán volt és az elfogultabbnak mondható szurkolók közül sokan a meccs legjobbjának választották a Doncaster ellen. Ám ettől függetlenül nagy valószínűséggel a kéztöréséből visszatérő Mike Williamson fog játszani helyette.

A Forestnél James Perch bokasérülése okoz némi problémát, de nem esélytelen, hogy a mérkőzésre felépül. Joel Lynch a combjával bajlódott korábban, de a padra akár ő is leülhet majd.

Meccs előzetes

Igazi rangadóra van kilátás hétfő este, hiszen az első fogadja a harmadikat, ráadásul a hazaiaknak van miért visszavágniuk, ugyanis fordított szereposztásban a Forest 1:0-ra győzött még október közepén a City Groundon.

A Nottingham abból a szempontból nem jó előjelekkel készül a mostani összecsapásra, hogy míg hazai pályán zsinórban 12 mérkőzést győztesként vívtak meg, addig idegenben egymás után hatszor kikaptak. A City Groundtól távol legutóbb éppen a másik nagy riválissal szemben arattak sikert még januárban, amikor is a Hawthornsban 3:1-re verték a WBA-t.

A Newcastle ezzel szemben hazai pályán még nem kapott ki a St James’ Parkban, amióta a másodosztályban szerepelnek. Amennyiben ma győzelmet aratnak, abban az esetben 13 pontra távolodnának el a Foresttől, úgy hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, azaz már kézzel fogható közelségbe kerülne a biztos feljutás számukra.

Mindkét csapat győzelemmel hangolt a derbire, a NUFC a Doncastert verte idegenben, a Forest pedig hazai pályán a Crystal Palace-t.

Forrás: http://championshipfan.hu

Steven Taylor távozik a nyáron?



A hírek szerint Steven Taylor a Carroll-lal történt incidens után nem kíván a St James’ Parkban maradni, így a nyáron nagy valószínűséggel távozik – írják néhány brit lapban.

A 24 éves védő és a fiatal támadó incidensének részleteit senki sem tudja pontosan továbbra sem. Csak gyanítani lehet, mi van a háttérben, pénz (fizetésbeli különbség) vagy esetleg nő volt a kiváltó ok. Persze ez már nem is lényeges, hiszen megtörtént a dolog, nem véletlenül feküdt Steven Taylor két napot is kórházban, ahol törött állkapcsával kezelték és Andy Carroll sem véletlen jelent meg bekötött kézzel nemrégiben egy koncerten Manchesterben. A legnagyobb kérdés már csak az, hogy melyik játékos marad Newcastleben, mert az eléggé elképzelhetetlen, hogy egy ilyen balhé után simán mennek majd tovább a dolgok.

…a keselyűk már megjelentek. Egyes hírek szerint több premierligás klub is élénken figyeli mi fog történni a Szarkáknál. Már volt olyan újság is, amely tudni vélte, hogy az Aston Villa, Fulham, Birmingham City és az Everton is lecsapna, amennyiben Steven Taylor nem kíván maradni a Tyne-parti alakulatnál. Mert állítólag nem akar maradni – írják a brit lapok.

Taylornak mivel már csak 14 hónap van hátra a szerződéséből, ezért ha pénzt akarnak belőle látni akkor nyáron lépni kell. Sokan azért is tartják valószínűbbnek, hogy a védő fog távozni és Carroll pedig maradni, mert utóbbi a keddi Doncaster ellen bajnokin pályára lépett, ezzel is kinyilvánítva, hogy Hughton melyik játékost preferálja igazán.

Mindenesetre bármelyikük is távozik az nagy veszteség lesz a Szarkák számára, hiszen két olyan játékosról van szó, akiknek gyerekkoruk óta a Newcastle a kedvenc csapatuk. Ott nőttek fel, ott nevelkedtek, többször is elmondták mindent megtesznek a csapatért. A korábbi hírek szerint a klubon nem múlik a dolog, hiszen amint lehet leülnének tárgyalni a szerződéseikről.

Ide kapcsolódó hír, hogy állítólag a Bristol elleni múlt szombati mérkőzés előestjén Joey Barton és Fabrice Pancrate is összeszólalkozott valamin, de erről még annyi információ sincs, mint a Taylor-Carroll afférról.

Forrás: http://championshipfan.hu/

2010. március 26., péntek

Új szerződést kaphat a balhézó duó


A Newcastle Unitednél várhatóan a szezon végén leülnek tárgyalni a héten összeverekedő Andy Carroll-lal és Steven Taylorral a szerződéseik meghosszabbításáról.

A Szarkák két saját nevelésű játékosa mint ismert, a hét elején eddig nem pontosan ismert oknál fogva (nő vagy pénz) összeverekedett, amelynek következtében Steven Taylor állkapcsa, míg (H)Andy Carroll keze eltört. Előbbi ebben a szezonban már nem is léphet pályára, utóbbi a balhé napjának estéjén győztes gólt rúgott a Doncaster ellen. A balul elsült verekedés után a klubnál belső vizsgálatot indítottak, az ügyben pedig addig nem adnak ki semmiféle nyilatkozatot, amíg a végére nem járnak a történteknek.

A balhétól függetlenül az északkelet-angliai klubnál már korábban tervbe volt véve, hogy a játékosokkal leülnek tárgyalni a szerződéseikről a szezon végén. A bunyónak persze még nem tudni mi lesz a végső kimenetele, de az biztos, hogy a Newcastle részéről mindkét játékossal számolnának a továbbiakban is. A problémásabb dolog a 24 éves Taylor kontraktusa, ugyanis a szezon előtt és alatt (MU, Chelsea) már sokak által megkörnyékezett korábbi U21-es válogatottnak 2011-ben lejár a szerződése. Azaz, ha nem sikerülne vele egyezségre jutni akkor könnyen lehet, hogy akár a nyáron távozik a St James’ Parkból, mert félő hogy később a Bosman-szabály miatt semmit sem kapna érte a Newcastle.

Carroll-lal már más a helyzet, hiszen neki 2013-ig szól a mostani szerződése. Ő ugyan korábban kijelentette, hogy marad, de a fizetését szeretné, ha legalább akkorára növelnék, mint amennyit más U21-es válogatott játékosok kapnak Angliában. A kiváló idényt futó 21 éves labdarúgó januárban a Stoke City első számú célpontja volt és a remek teljesítménye miatt esélyes, hogy nyáron is lesz bőven kérője.

A dolgok valószínűleg sokkal simábban mennének, ha nem lett volna a verekedés, hiszen mind Carrollnak, mind pedig Taylornak kölyökkoruk óta a Newcastle a kedvenc csapata.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 24., szerda

Doncaster Rovers 0 - 1 Newcastle United




Tegnapi érdekes hírek után(Carroll vs S. Taylor), a csapat megmutatta, hogy a játékra is lehet összpontosítani. Egy nehéznek ígérkező meccsen, tudtuk hozni a kötelező 3 pontot Andy Carroll jóvoltából, és így most már biztos Playoff részt vevők vagyunk, de csak 4 győzelem kell a feljutáshoz. A legtöbb angol szurkoló szerint a meccs emberi: Andy Carroll, Wayne Routlegde, Fabrico Coloccini és Kádár Tamás.

Statisztika:

Labdabirtoklás

* Doncaster 53%
* Newcastle 47%

Lövések

* Doncaster 7
* Newcastle 3

Kaput találó lövések

* Doncaster 4
* Newcastle 2

Szögletek

* Doncaster 5
* Newcastle 5

Szabálytalanságok

* Doncaster 12
* Newcastle 7

Sárga lapot kaptak: Simson, R. Taylor, Nolan

2010. március 23., kedd

Doncaster - Newcastle United

DRFC: Neil Sullivan, James Hayter, Gareth Roberts (c), John Oster, James Chambers, Martin Woods, Shelton Martis, James O'Connor, Bill Sharp, Dean Shiels, Mark Wilson
Subs: Ben Smith, Jordan Mutch, Jay Emmanuel Thomas, Sam Hird, John Spicer, Adam Lockwood, Sean McDaid

NUFC: Steve Harper, Ryan Taylor, Fabricio Coloccini, Tamas Kádár, Danny Simpson, Wayne Routledge, Nicky Butt (c), Danny Guthrie, Jonas Gutierrez, Kevin Nolan, Andy Carroll
Subs: Tim Krul, Jose Enrique, Joey Barton, Leon Best, Fabrice Pancrate, Nile Ranger, Ben Tozer

Rádió: http://nufcradio.tk/

Kádár Tamás két csapattársa törésig verte egymást


A Daily Mail értesülései szerint edzésen összeverekedett egymással a Newcastle United két futballistája, Steven Taylor és Andy Carroll. Az újság úgy tudja, hogy az összecsapásban Taylornak az állkapcsa, míg Carrollnak a keze tört el.

„Természetesen" a Daily Mail a nézeteltérés okát is tudni véli: Taylor állítólag szöveges üzeneteket kapott Carroll volt barátnőjétől.
Hirdetés

A 24 éves, középhátvéd poszton bevethető Taylor a januári sérülése után épphogy megkezdte a könnyített edzésmunkát.

Nem tudni, hogy az esetnek lesz-e büntetőjogi következménye, Carroll ellen azonban jelenleg is folyik eljárás: a 21 éves labdarúgó még decemberben a newcastle-i Blu Bambu klubban keveredett verekedésbe.

A United egyelőre nem kommentálta a történteket.

Forrás: www.nemzetisport.hu

2010. március 22., hétfő

Három új név a listán

Graham Carr nem lazsál és újabb nevek kerülnek a listára akik majd a nyár folyamán érkezhetnek.



Az egyik Juan Albin a Getafe 23 éves uruguay-i csatár, aki 97x szerepelt a Getafe csapatába és 17 gólt szerzett.



A második kiszemelt Pablo Hernandez a 24 éves jobb szélső a Valencia csapatában játszik jelenleg, ahol 42x lépett pályára és 9 gólt szerzett.



Az utolsó név a listán a 24 éves Fernando Alexandre a luzitán középpályás aki a Leixoes csapatában játszik. Egyes hírforrások szerint Alexandre ára 2millió € lehet. Az első osztályban 115x lépett pályára és 9 gólt szerzett.

Egy összeállítás Albinról:



Egy összeállítás Pablo Hernandezről:

Hughton szerint Kádár jó csere volt, legközelebb is játszhat


A Newcastle menedzsere, Chris Hughton csapata hétvégi, Bristol City (2–2) elleni bajnokija után úgy nyilatkozott, a csereként beálló Kádár Tamás jó teljesítményt nyújtott, és legközelebb is szerepet kaphat.

„Tamás beállt, és nagyon jól játszott. Fiatal játékos, aki fejlődésben van. Már többször elmondtuk, hogy megérdemli a lehetőségeket, és hamarosan ismét esélyt kaphat" – mondta Hughton.

Forrás: http://www.nemzetisport.hu

Bristol 2 – 2 Newcastle góljai | Videó

A Bristol City – Newcastle United mérkőzés góljai március 20-áról, plusz egy jókora Kádár löket.










Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 20., szombat

Yohan Cabaye egy újabb kiszemelt



Evening Chronicle szerint egy újabb Lille középpályást szeretnénk majd leigazolni a nyáron, aki nem más mint Yohan Cabaye. A 24 éves középpályásnak 2013-ig szól a szerződése a francia csapatnál. Eddig 131x lépett pályára a Lille színeiben és eddig 22 gólt szerzett. Cabaye 15x játszott a francia u21-es csapatban 2006-2008 között ahol 3 gólt szerzett.

Egy kis videó Yohan Cabayeről:

Bristol City - Newcatle United



Időpont: 2010. március 20. szombat 18:20
Helyszín: Ashton Gate
Játékvezető: Andy D’Urso
TV & Rádió: ÉLŐ közvetítések

Csapatok

A Bristol bizonyosan nem számíthat Jama Campbell-Ryce-ra, aki sárga lapjai miatti eltiltását tölti éppen, viszont a kölcsön-támadó Stefan Maierhofen debütálhat a mérkőzésen.

A Newcastle legnagyobb gondja, hogy Peter Lovenkrands, aki legutóbbi három bajnokiján mindig betalált, a héten összeszedett egy bokasérülést, így biztosan nem számíthat rá Hughton mester. A dám mellett Alan Smith is a bokájával bajlódik, amiért ő is kihagyja a vendégjátékot.

Meccs előzetes

A Bristolnál a héten megváltak a négy és fél éve posztján lévő Gary Johnson menedzsertől, helyét korábbi segédje Keith Millen vette át ideiglenesen. A beugró szakembernek nem lesz könnyű feladata hiszen első mérkőzésén máris a kiváló formában lévő listavezető ellen kell kivezényelnie rossz passzban lévő együttesét. A Bristol utóbbi időben mutatott formája eléggé siralmas, 12 mérkőzésen mindössze két alkalommal tudtak győzni, ennek köszönhetően pedig már csak hét pontra vannak a kiesést jelentő 22. helytől.

A Szarkák ezzel szemben remek sorozatot tudhatnak magukénak, utoljára a Derby otthonában kaptak ki még február elején, azóta hét mérkőzésükből ötöt megnyertek, kettőt pedig döntetlenre hoztak. A hét közepén a Scunthorpe ellen magabiztos 3:0-ás sikert könyvelhettek el Hughtonék, míg ellenfelük a kiesés elől menekülő Plymouth-tól szenvedett vereséget.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 19., péntek

Lovenkrands kiesett, LuaLua visszatért



A Newcastle United dán támadója kénytelen lesz kihagyni csapata hétvégi Bristol City ellen bajnokiját sérülés miatt.

A 30 éves csatár 11. ligabeli gólját szerezte a szerdai Scunthorpe elleni győztes találkozón. A kiváló formában játszó Lovenkrands nemrégiben pár hetet már kihagyott egy sérülés miatt és most úgy néz ki újabb pihenő vár rá, ugyanis a bokájával akadtak problémái. Egyelőre még várnak az eredményekre, de az már biztosnak vehető, hogy a Bristol ellen nem fog pályára lépni Lovenkrands.

Szintén sérülés miatt a szezon hátralévő részében már nem léphet pályára Kazenga LuaLua. A 19 éves kongói születésű szélső térdhajlító izma szenvedett sérülést, amikor csapatával a Brentford ellen játszott kedden. LuaLua a héten visszatért a Brighton-tól, ahol köklcösnben szerepelt, kezelését a Newcastle csapatánál fogják megoldani.

Joey Bartonnal kapcsolatban még továbbra is megoszlanak a hírek. A középpályás már egy tartalék meccsen szóhoz jutott a héten, ám hétvégi szerepeltetése, főleg a Guthrie-Nolan kettős remeklésének fényében még nem valószínű.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 18., csütörtök

Visszavágtak a Szarkák az októberi fiaskóért | Videó



A listavezető nem kegyelmezett hazai pályán a kiesés elől menekülő Scunthorpe-nak, Andy Carroll kettő és Peter Lovenkrands góljával 3:0-ra nyert az északkelet-angliai csapat.

Már a 10. percben vezetéshez jutottak a Szarkák, két fiatal játékos Guthrie és Andy Carroll hozták össze az első találatot. Bő 10 perccel később Peter Lovenkrands és a sérüléséből felépült Wayne Routledge volt a főszereplő, a dán 12 méterről talált a kapuba. A felek 2:0-ás állásnál vonultak szünetre. A második játékrészben a Vas nem tudott megújulni, ellenben a Newcastle ott folytatta, ahol abbahagyta. Az 55. percben ismét Guthrie és Carroll dolgozott össze, utóbbi szezonbeli 14. gólját könyvelhette el. Az eredmény terén ezután már változás nem történt, úgyhogy a vége 3:0-ás hazai siker, amellyel a Szarkák eggyel közelebb kerültek a biztos feljutáshoz.

A mérkőzés hajrájában Chris Hughton a múlt vasárnap 20. születésnapját ünneplő Kádár Tamásnak is lehetőséget adott, a magyar fiú Jose Enrique-t váltotta.

A mérkőzés góljai:



Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 17., szerda

Newcastle United - Scunthorpe




Időpont: 2010. március 17. szerda 20:45
Helyszín: spotsdirect.com @ St James’ Park
Játékvezető: Phil Crossley
TV & Rádió: ÉLŐ rádiós közvetítés

Csapatok

A Newcastle csapatánál remélik, hogy a szombaton kényszerűségből lecserélt Coloccini az esti mérkőzésre már rendbe jön és bevethető állapotban lesz. Alan Smith még továbbra is küzd bokasérülésével, azonban Jose Enrique és Wayne Routledge már a kezdőben is szóhoz juthat a Scunthorpe ellen. Joey Barton a héten már egy tartalék bajnokin szóhoz jutott, de visszatérésére ma nem lehet számítani.

A Vas csapatkapitánya Cliff Byrne most fogja elkezdeni öt mérkőzésre szóló eltiltását, amely az Ipswich ellen beszedett szezonbeli harmadik piros lapjának köszönhető. Rob Jones és a sokoldalú Andrew Wright játéka bizonytalan.
Meccs előzetes

A Szarkák jelenleg vezetik a tabellát, hat mérkőzés óta veretlenek, ráadásul az utóbbi időben kezdett a játékuk sokkal magabiztosabb lenni. Hazai mérkőzéseiken zsinórban ötöt megnyertek mostanában, és ha ezt szerdán növelni tudják akkor 2004 óta az első alkalom lesz, hogy ilyen sorozatot tudhatnak magukénak a St James’ Parkban.

A Scunthorpe ezzel szemben a kiesőzónába csúszott vissza gyenge formájának köszönhetően, legutóbbi négy idegenbeli meccsét elvesztette Nigel Adkins legénysége, ami szintén nem mellettük szól. Októberi 2:1-es sikerük a Szarkák ellen a szezon fénypontja volt, azóta nem sok babér termett a számukra és nagy valószínűséggel ma sem fog javulni a helyzet. A Vas utoljára a Barnsley ellen örülhetett győzelemnek, míg idegenben január végén tudták felülmúlni vendéglátóikat (QPR).

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 15., hétfő

Eden Hazard egy újabb kiszemelt



Graham Carr aki Wise helyét vette elég szépen dolgozik, mert az utóbbi napokba csak úgy olvassuk a lehetséges érkezők nevét.

A legújabb név a Eden Hazard a Lille 19 éves belga középpályása. Középen és szélen is egyaránt tud játszani. 59x lépett pályára a Lille színeiben és ezeken a meccseken 8 gólt szerzett. A belga válogatott mezét 11x ölthette magára. Több nagy csapat is verseng érte például: Liverpool, AC Milan, Juventus.

Egy kis videó Hazardról

Joey Barton visszatér



Joey Barton ma visszatér a csapatba ugyan a tartalékok meccsére. Valószínű, hogy Barton 45 percet fog csak játszani a Hartlepool United ellen. Ez legalább egy örömteli hír, hogy jó úton jár a felépülésben.

Nolan az év játékosa a ligában



A Newcastle United középpályását Kevin Nolan-t választották a Football League legjobb játékosának ebben szezonban.

Vasárnap este egy Londonban megrendezett gálaesten hirdették ki az eredményeket, melyen több száz résztvevő jelent meg, klubtulajdonosok, befektetők, játékosok, edzők egyaránt. Az est legrangosabb díját Kevin Nolan kapta, akit 50 Football League-ben játszó futballista közül találtak a legjobbnak a szakértők. A 27 éves ex-boltoni középpályás idén kiváló formában játszott, nagy szerepe van a Szarkák menetelésében is, ráadásul már most 13 gólnál tart. Nolan a WBA-s Graham Dorrans-et és a Forest hálóőrét Lee Camp-et előzte meg a szavazáson.

“Nagyon örülök, hogy én kaptam a díjat. Meg szeretném köszönni a csapattársaimnak, az edzőmnek Chris Hughtonnak, a szakmai stábnak, a szurkolóknak és nem utolsó sorban a családomnak. Jó lesz hazavinni és nézni a lányomat, ahogy szaladgál majd vele a házban.” – mondta beszédében a díj nyertese.

A gálaesten további elismeréseket osztottak ki, így Jermaine Beckford (Leeds United) a League One, míg Craig Dawson (Rochdale) a League Two idei legjobb játékosa lett. A fiatalok között a Crystal Palace 18 esztendős védője, Nathaniel Clyne szerezte meg az elsőséget, a Forest-es Paul Anderson és Southampton szélsője Adam Lallana előtt.

Forrás: http://championshipfan.hu

Andy Carroll skót lesz?


A Newcastle United tehetséges csatára megfontolja a lehetőségét annak, hogy az angol helyett a skót válogatottban szerepeljen a jövőben.

A 21 éves hórihorgas támadó eddig öt alkalommal szerepelt az angol U21-es csapatban, de mint elmondta, hallott a skótok kapitányának érdeklődéséről és annak ellenére, hogy az angol válogatottság jár a fejében nem zárja ki a lehetőségét, hogy mégis váltani fog. Mindez azért is lenne lehetséges, mert Carroll egyik nagymamája skót.

“Hallottam a skótok érdeklődéséről, de egyelőre most csak az angol U21-gyel akarok foglalkozni, meglátjuk mi lesz majd utána.”

“Hazudnék, ha azt mondanám nem fordult meg a fejemben a skót lehetőség. Jó érzés, hogy számítanának rám. De nekem Anglia az otthonom, innen származom és igazából érte szeretnék játszani.” – nyilatkozta Carroll.

Carroll idén már 12 gólnál jár, legutóbb szombaton a Middlesbrough ellen talált be.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 14., vasárnap

19 éves francia támadó után érdeklődünk



A csapat új gazdasági politikájának egyik kiszemeltje a 19 éves francia Adama Diakite lehet írja a Sunday Sun. Diakite-t több nagy csapat is verseng Werder Bremen és a Juventus.

Közlemény

Kádár Tamásnak a Boldog Születésnapot kíván a Magyar Newcastle United Szurkolói Blog.

Middlesbrough 2 - 2 Newcastle United Videó Összefoglaló

Hughton elégedett az egy ponttal





A Szarkák menedzsere a Middlesbrough elleni 2:2-es döntetlennel végződő bajnoki után elárulta, hogy elégedett a megszerzett egy ponttal, majd kiemelte csapata tartását.

Az 51 éves szakembernek főhetett a feje a mérkőzés kezdete előtt, hiszen a januárban érkezett Williamson eltörte a kezét, így a Coloccini – Hall párossal kellett kezdenie középen. Ötven perc játék után újabb csapás érte a bekk sort, az argentin sérülés miatt cserét kért, ezért az addig a bal szélen futballozó Kádár Tamásnak kellett behúzódnia középre Hall mellé. Hughton kiemelte, annak ellenére, hogy ennyire megtépázott védősorral kellett végigjátszania együttesének a Tyne-Tees derbit, ez a döntetlen egy szép eredmény volt.

“A tény, hogy idegenben 2:1-re égtünk, és a védelmünk igencsak tartalékos volt, úgyhogy a 2:2-es végeredménnyel elégedettek lehetünk.”

“A mérkőzés fordulatos volt – az első félidőben és a másodikban is voltak jó időszakaik.”

“Nagyon jól zártuk a mérkőzést, bár nem érdemeltünk volna győzelmet, a végén mégis majdnem megszereztük azt.”

“Örülök, mert rászolgáltunk az egy pontra.”

“Nagyon jó a Middlesbrough. Mi egy olyan csapatot fogtunk meg, amely nagy fölényben játszott.”

“Sokkal összeszokottabbak, mint voltak korábban. A menedzser sok új, ám jó képességű labdarúgót hozott. Nagyon jó időszakaik voltak a meccsen.”

“Nekünk is voltak jó pillanataink. Véleményem szerint jól kezdtük a mérkőzést és jól is fejeztük be.” – így Hughton.

A Szarkák legközelebb szerdán a Scunthorpe ellen lépnek pályára, és reményeik szerint addigra megjavul Coloccini is, akire nagy szükség lenne, ugyanis Williamsonnak minimum három-négy hetet muszáj lesz kihagynia.

Forrás: http://championshipfan.hu/

2010. március 13., szombat

Tees-Tyne Derby avagy a Middlesbrough - Newcastle United



Eljött ez a nap is mikor újra összecsapunk a Middlesbrough-val a csapat talán második legnagyobb riválisával. A Newcastle United szurkolók számára majdnem olyan értékű, mint mikor a Sunderland ellen játszanánk. Ennek a Derbynek Tees-Tyne Derby(mivel most a Boro van otthon). Az előző össze csapáson a csapat 2-0-ra verte a Boro-t gólszerzők: Harewood és Ameobi voltak.



Az előző 5 meccs a Riverside Stadionban
Middlesbrough 0-0 Newcastle
Middlesbrough 2-2 Newcastle
Middlesbrough 1-0 Newcastle
Middlesbrough 1-2 Newcastle
Middlesbrough 2-2 Newcastle

TV-s link majd itt érhető el: http://www.myp2p.eu/broadcast.php?matchid=68667&part=sports

Ashley kilátogatott a Szarkák edzésére


A minap komoly látogatója volt a benton-i edzőpályán tréningező Newcastle játékosainak, ugyanis maga Mike Ashley vendégeskedett néhány órán keresztül Kádáréknál.

A Szarkák tulajdonosa Mike Ashley helikopterrel érkezett meg tegnap délelőtt 10:00 körül a benton-i edzőpályára, ahol az első csapat éppen a Middlesbrough elleni Tyne-Wear derbire való felkészülést végezte. A beszámolók szerint az üzletember nagyon jó kedélyűnek bizonyult látogatása során, sokat beszélgetett Chris Hughtonnal, majd a vizit végén egy kis tréfálkozásra is futotta a játékosokkal. Legvégül pedig Hugthonnak és a játékosoknak is sok szerencsét kívánt a szombati megmérettetésre.

Ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még nagyon sok Szarka-hívő a pokolba kívánta Mr. Ashley-t, mára már lecsitultak a kedélyek. A csapat úgy néz, ki minden különösebb erőfeszítés nélkül visszajut az őt megillető helyre, a Premier League-be és ez az egy év csak egy rossz emlékként marad meg mindenki fejében. Mindez azért nagyban köszönhető a csapat menedzserének Chris Hughtonnak, aki ugyan a PL-ben még elég rosszul muzsikált tavaly, mára azonban már nem sok kivetnivalót találni a munkájában.

A Newcastle az ősz folyamán sima 3:0-val intézte el az akkoriban vergődő Middlesbrough-t, most szombaton fordított lesz a szereposztás – kemény összecsapás várható a Riverside Stadionban.

Forrás: http://championshipfan.hu

LuaLua marad a Brightonnál



Kazenga LuaLua jó benyomást tett a Brighton & Hove Albion vezetőire, így a Szarkák belegyezésével meghosszabbították a szezon végéig a kölcsönszerződését.

A 19 éves játékos még február elején egy hónapra csatlakozott a Gustavo Poyet vezette harmadosztályú alakulathoz. Az azóta eltelt néhány hét alatt öt mérkőzésen jutott szóhoz, amelyeken nagyban hozzájárult a csapat négy mérkőzéses veretlenségi sorozatához. Az uruguay-i menedzser már korábban kijelentette, hogy nagyon szeretné, ha a szezon végéig velük maradhatna a kongói születésű játékos, és ez most így is lett hiszen a Newcastle részéről engedélyezték a hosszabbítást.

“Ez egy kemény bajnokság, de én nagyon élvezem az itt töltött időt. A csapat nyeri a mérkőzéseket és ez segít.” – mondta a 19 éves futballista.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 11., csütörtök

Andrew Halliday után érdeklődünk



A Newcastle Journal a reggel számolt be arról, hogy a Livingstone fiatal középpályása után érdeklődik.

Andrew Halliday 18 éves Glasgow-i születésű és 29 meccsen lépett pályára és ezeken 12x volt eredményes.

Talán ő lesz az egyike a Newcastle új játékos politikájának, hogy minnél több tehetséges fiatal játékost hozzanak a klubhoz.

Hughton – Kádár remekül végezte a dolgát szombaton




A Szarkák mestere ismét dicsérte fiatal magyar játékosát Kádár Tamást, aki a hétvégi találkozón csereként beállva nem okozott csalódást, sőt kifejezetten jól teljesített.

A 19 esztendős háromszoros U21-es válogatott játékosnak nagy esélye volt, hogy akár kezdőként lépjen pályára a Barnsley elleni bajnokin, ám Hughton akkor a sérüléséből éppen hogy csak felépült José Enrique-nek szavazott bizalmat. A spanyol játékos a 33. percig bírta a pályán, ezt követően cserét kért és a helyére állt be Kádár. A magyar bekk végig magas színvonalon futballozott, amely Hughtonból is kicsalt egy kis dicséretet.

“Tamás remekül dolgozott, amikor csereként be kellett állnia a Barnsley ellen. Jól kezelte a labdákat és ha szükség volt rá, minden probléma nélkül kivágta azt.”

“Még mindig nagyon fiatal, aki folyamatosan tanulja a játékot, de ahhoz már most kétség sem fér, hogy nagyon tehetséges játékos.”

“”Elvileg belső védő lenne, de mint láthattuk nagyon jól teljesített a baloldali bekk pozíciójában is.” – dicsérte az egykori ZTE játékost Hughton.

Kádár hétvégi játékával immáron 10. alkalommal szerepelt ebben a szezonban a Szarkák együttesében, amelyből haton kezdőként kapott lehetőséget. Most nagy esélye van, hogy a hétvégi Middlesbrough elleni Tyne-Tees derbin növelje ezt a számot, de persze Hughtontól láttuk már, hogy végül teljesen máshogy dönt, mint azt a meccs előtt nyilatkozza. Tamás mellett, amennyiben Enrique nem lesz bevethető állapotban, Ryan Taylor is elboldogul a baloldali hátvéd szerepkörében.

Forrás: http://championshipfan.hu/

A Motherwell ászát figyelik a Szarkák


A hírek szerint Chris Hughton újabb nyári igazolást szemelt ki a Newcastle számára, a védő Mark Reynolds jelenleg a skót Motherwell együttesét szolgálja.

A 22 éves skót U21-es válogatott játékos kiválóan teljesített ebben az idényben, így több klub figyelmét is magára vonta az utóbbi időben. A Fulham és a Blackburn után most a Newcastle United érdeklődéséről lehetett hallani, Chris Hughton állítólag kedden meg is nézte a játékost és már nyáron vinné is a St. James’ Parkba.

Craig Brown, a Motherwell menedzsere elismerte, hogy több csapat is érdeklődött már Reynolds iránt, és ezek közül a legfrissebb a Newcastle United.

Mark Reynolds a Motherwell saját nevelésű labdarúgója, négy szezon óta szinte kirobbanthatatlan a csapatból, immáron több mint 150 alkalommal játszott az egyszeres skót bajnok csapatban.

Forrás: http://championshipfan.hu

A Szarkák fél szemmel a Spurs fiatalját figyelik


Chris Hughton kiszemelt nyári igazolása a Tottenham Hotspur mellőzött középpályása Jamie O’Hara.

Korábban már írtuk, hogy a Szarkák érdeklődnek a jelenleg Portsmouthnál szereplő játékos iránt. O’Hara jól teljesít az anyagi nehézségekkel küzdő klubnál, ahol szezon végéig kötelezte el magát, ám mivel az nagy valószínűséggel jövőre már a Championshipben folytatja és a Spurs pedig nem számol vele, ezért valószínűsíthető távozása. Mivel a 23 éves játékos is a rendszeres játéklehetőséget keresi, egy Newcastlebe történő igazolás, nem lenne rossz húzás számára. A Szarkáknak mindössze annyi gondjuk lehet, hogy több más klub is érdeklődést mutat O’Hara iránt, ilyen többek között a Wigan, a Bolton, a Sunderland és az Aston Villa.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 10., szerda

Bevételcsökkenés a Szarkáknál


A Newcastle United a reklám-, jegy- és közvetítésekből származó bevételei 13%-os csökkentést mutattak az előző évben.

Mindez a Deloitte cég által készített jelentésből derült ki, melyen a Newcastle-t a 20 leggazdagabb klubok között tüntették fel a 2008/09-es szezonban elért bevételei alapján. Ez egyébként azért is szép eredmény a Szarkáktól, mert egyetlen olyan csapatként kerültek fel a listára, amelyik az adott szezonban nem szerepelt semmilyen nemzetközi porondon. Lenyűgöző az a mutató is, hogy a 10. legnagyobb meccsbevételt könyvelhették el a listán szereplő klubok közül, a maguk 29 millió fontjával (44.1 millió Euró). Ez azért is figyelemre méltó, mert tavaly a Szarkák a tulajdonos körüli bizonytalanságok, a gyenge teljesítmény dacára 49 000 körüli átlagos nézőszámmal bírtak, ez volt egyébként az előző kilenc év után az első alkalom, hogy 50 000 alá került ez a paraméter. A kisebb csökkenés 3.4 milliós kiesést okozott, ami 10%-nak felel meg ebben a bevételforrásban. A kereskedelmi bevételeket tekintve 6.5 millióval (25%) kevesebbet könyvelhettek el, de ez a szám még így is 19.4 millió font (22.8 millió Euró) volt. A Deloitte szerint 36.3 millió bevételre tettek szert a közvetítésekből a múlt évben. Annak ellenére, hogy a Newcastle a kiesés miatt ebben a szezonban csak a másodosztályban szerepel, még így is elég sok meccsüket közvetítik, nagyjából 20-at.

Az már valószínű hogy emiatt a kis kitérő miatt jövőre már nem kerül fel az északkelet-angliai csapat a listára, de a Northern Rockkal kötött megállapodás és egy megkapaszkodás a Premier Leagueben hamar visszavezetheti a fekete-fehér klubot a listára, akár már az azt követő évben.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 9., kedd

Shearer – Hughton nagyszerű munkát végez



Alan Shaerer a Szarkák 2006-ban visszavonult támadója szerint az őt váltó Chris Hughton remek munkát végez ebben a szezonban.


A “Birknyírót” egy helyi rendezvényen kapták mikrofonvégre a lesben álló riporterek. Shearer nyilatkozatában kiemelte Chris Hughton kiváló munkáját és elmondta, hogy reméli a srácok egy újabb győzelemmel tovább növelik majd az előnyüket a táblázaton.

“Nagyszerűen teljesítenek, nem hiszem hogy ennél többet el lehetne várni tőlük.”

“Chris Hughton elképesztő munkát végez a csapattal és egyre valószínűbb az is, hogy első nekifutásra visszajutnak a Premier League-be.”

Alan Shearer ezután kitért a következő meccsre, melyet most szombaton a Riverside-on kell vívniuk a Szarkáknak.

“Ez mindig egy nagy meccs, a Sunderland elleni derbi után ez a legfontosabb.”

“Ez az a találkozó, amit nem lehet elveszteni, hiszen óriási a presztízse.”

“A Newcastle az esélyese ennek a mérkőzésnek, már csak azért is mert ebben a szezonban eddig kiválóan teljesítenek.” – szólott az élő legenda.

A Szarkákra tehát egy igazi pokoli meccs vár a Middlesbrough ellen, de persze ha a vörösök megint olyan gyengén muzsikálnak, mint tették azt fordított szereposztásban, akkor Hughton és csapat újabb nagy lépést tehetnek a végső győzelem felé.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 8., hétfő

Guthrie – A “Geordie Gerrard” leszek



A Szarkák hétvégi gólparádéján nagyszerűen játszó Danny Guthrie elárulta, hogy szeretne a “Newcastle válasza” lenni Gerrard-ra.

Danny Guthrie

A Newcastle United hétvégén két gólt is szerző játékosa szeretné, ha hasonló karriert futhatna be, mint az a labdarúgó, akit ő maga Európa legjobbjának tart a posztján. Guthrie nem másról beszélt, mint a Pool és az angol válogatott kiválóságáról Steven Gerrardról, akivel még annak idején néhány alkalommal együtt játszhatott.

“A Liverpoolnál ugye együtt voltam Gerrard-dal, nálam ő a legjobb középső középpályás Európában. “

“Nagyszerű dolgokat lát tőle az ember, és én szeretném azt gondolni, hogy valamennyi az én játékomba is jött ebből.”

“Ő egy igazi sztár.”

“Amikor még fiatalabb voltam, ott volt Keane, Vieira vagy Scholes. Ahogy idősebb lettem jött Lampard és Gerrard.”

“Nagyszerű volt vele dolgozni, és remélhetőleg ez hasznára válik majd a csapatomnak, a Newcastle Unitedek és persze nekem is.” – nyilatkozta Guthrie.

A 22 éves labdarúgó a Southampton, majd a Bolton érintésével került 2008-ban a Szarkákhoz, ahol lassan igazi vezéregyéniséggé növi ki magát. Ebben a szezonban már több mint 30 mérkőzésen lépett pályára, melyeken öt gólt ért el és kilenc asszisztot osztott ki.

geordie – a Newcastle környékén élő embereket nevezik így

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 7., vasárnap

Tom Cleverley, mint lehetséges nyári igazolás



Tom Cleverley a Manchester United 20 éves középpályását, aki jelenleg a Watford FC csapatában játszik szóba hozták a Newcastle Uniteddel aki valószínűleg a nyáron kölcsönbe érkezne. Cleverley tagja az angol u21-es csapatnak. A Watford színeiben 27x lépett pályára és 10 gólt szerzett.

Newcastle United 6 - 1 Barnsley Videó Összefoglaló

A Pókember óriási gólja



A Szarkák tegnapi 6:1 sikerével zárult mérkőzésen a hazai részről az argentin válogatott Jonas Gutierrez is betalált, a játékos gólja itt látható.

A 26 éves dél-amerikai játékosnak minden esélye megvan, hogy a nyáron szerepeljen a világbajnokságon, pláne ha hasonló produkcióval rukkol ki, mint amilyet tegnap bemutatott a Bransley ellen. Gutierrez bődületes gólja után előkerült a híres Pókember maszk is.

A felvétel kissé gyenge minőségű:



Forrás: http://championshipfan.hu

Newcastle United 6 - 1 Barnsley



Tegnap a csapat a St. James' Parkban egy hihetetlen jó meccset játszott, sajna nem láthattuk, de amint lesz videó összefoglaló kiteszem az oldalra.

Az első gól az első félidő végén született egy 11-ből, amit Peter Lovenkrands értékesített is, bár az ellenfél kapusát kiállították így egy félidőt emberhátrányban játszott a Bransley.

A második félidő is Peter Lovenkrands góljával kezdődött és ezután elindult a gépezett. Guthrie, Jonas, Guthrie és Nolan góljaival tönkre vágtuk a Bransley csapatát, bár ugyan a becsület gólt megszerezték.

Kádár Tamás 33.perctől játszott Jose Enrique helyén aki lesérült.

Viszont remek hír, hogy WBA kikapott a QPR-tól, így velük szemben nőtt az előnyünk.

Statisztika

NEWCASTLE
BARNSLEY

Labdabirtoklás:

* Newcastle 71%
* Barnsley 29%

Kapura tartó lövések száma:

* Newcastle 5
* Barnsley 3

Kapura lövések:

* Newcastle 7
* Barnsley 2

Szögeletek

* Newcastle 4
* Barnsley 1

Szabálytalanságok

* Newcastle 7
* Barnsley 15

2010. március 6., szombat

Newcastle – Barnsley rádió

Elnézést a késésért, sajnos csak rádiós link van ->
http://nufcradio.tk/
.

A félidőben vezetünk Peter Lovenkrands 11-es góljával és emberelőnyben játszunk, mert Luke Steele-t kiállították.

Kádár Tamás 33. percben álltbe Jose Enrique helyére.

Newcastle – Barnsley




Időpont: 2010. március 6. szombat 16:00
Helyszín: sportsdirect.com @ St. James’ Park
Játékvezető: Grant Hegley

Csapatok

A Newcastlenél a balbekk José Enrique, Peter Lovenkrands és Nicky Butt is felépült sérüléséből, így jó esélyük lehet arra, hogy bekerülnek a csapatba a szombati mérkőzésen. Wayne Routledge (vádli), Steven Taylor (láb) és Shola Ameobi (ágyék) sérülés miatt nem szerepelhetnek. Kádár Tamásnak nincs sérülése, de valószínű így is csak a cserepadon fog kezdeni.

A Barnsleynál a máltai támadó Daniel Bogdanovic és az izlandi Emil Hallfredsson a hétközi válogatott meccsekről tért vissza fáradtan, úgyhogy kérdéses kezdőben szerepeltetésük.
Meccs előzetes

A Newcastle még nem kapott ki hazai pályán ebben a szezonban, jelenleg pedig a tabella élén állnak hat ponttal megelőzve a West Bromwich Albiont. Hughtonék három mérkőzésen zsinórban győzelmet arattak, szóval kiváló formában vannak.

A Kuvaszok két legutóbbi meccsükön győzni tudtak. Fordított párosításban izgalmas mérkőzésen 2:2-es döntetlent értek el az Oakwellben a Szarkák ellen. A Barnsley esélyeit növeli az a tény, hogy 13 idei győzelmükből hetet a tabella első felében lévő csapatokkal szemben érték el.

Legutóbbi tíz mérkőzésük eredményei
Szezon Hazai Ered. Vendég Bajnokság
2009/2010 Barnsley 2 – 2 Newcastle United Championship
2007/2008 Newcastle United 2 – 0 Barnsley Ligakupa
2001/2002 Barnsley 0 – 1 Newcastle United Ligakupa
1997/1998 Newcastle United 2 – 1 Barnsley Premiership
1997/1998 Newcastle United 3 – 1 Barnsley FA Kupa
1997/1998 Barnsley 2 – 2 Newcastle United Premiership
1994/1995 Barnsley 0 – 1 Newcastle United Ligakupa
1994/1995 Newcastle United 2 – 1 Barnsley Ligakupa
1992/1993 Newcastle United 6 – 0 Barnsley League Division One
1992/1993 Barnsley 1 – 0 Newcastle United League Division One

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 5., péntek

Hughton elégedett



Chris Hughton a Newcastle United menedzsere örül csapata stabilitásának.

Sokan hitték tavaly, amikor a Szarkák kipottyantak a Premier League-ből, hogy bizony nagy gondok lesznek a Tyne-parti egyesületnél. Most azonban már egyre jobban úgy tűnik, hogy azonnali visszajutás lesz a dologból. A NUFC jelenleg hat ponttal áll a Championship élén és semmi sem mutatja azt, hogy megbotlanának – a tavalyi problémák immáron halvány emlékek csupán. Hughton szerint a klub stabilitása az, ami segíti őket továbbra is a jövőben.

“A legfontosabb dolog az, hogy a szurkolók minél előbb a Premier Leagueben lássák viszont a csapatot.”

“Természetes, hogy ez a stabilitás, ami most a csapat körül van, az mindenkinek hatalmas segítséget nyújt.” – mondta Hughton.

A Newcastle szombaton a dél-yorkshire-i Barnsley csapatát fogadja a St. James’ Parkban.

A Szarkákhoz kapcsolódó hír, hogy a Plymouth elleni április 17-ei meccs időpontját áttették 19-re, ugyanis a TV is közvetíteni fogja.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 4., csütörtök

Figyelem!!!



Szerkesztőket keresek az oldalhoz, akik segítenek híreket írni.
Különösebb elvárások nincsenek max talán: angol tudás, és minimális html ismeret.

Jelentkezni vagy itt az oldalon, vagy az üzenőfalon vagy az alábbi email címen lehet:
toonhun@gmail.com

Valamilyen elérhetőséget mindenki írjon aki jelentkezik.

Shearer figyelmeztette Carroll-t



A Szarkák élő legendája Alan Shearer egy nemrégiben adott nyilatkozatában kiemelten foglalkozott az ifjú Andy Carroll-lal.

Shearer elmondta, ha Carroll akarja a Newcastlenél a kilences mezt, akkor azért meg kell dolgoznia, emellett pedig arra is kitért, hogy a támadónak a pályán kívül életében is mielőbb rendet kelle tennie.

“Egyáltalán nem rajtam áll, hogy megmondjam ki legyen a következő kilences. Ha ő szeretné, akkor azt magának kell mondogatnia és persze kimenni és bizonyítani, hogy érdemes rá.”

“Természetesen nagy esélye van rá. Rajta áll csak, hogy akarja-e azt. Most kezdte igazán karrierjét. Még csak 20 éves és abban a csapatban játszik, amelynek kölyökként szurkolt.”

“Nagyon tehetséges és még mindig tud hova fejlődni.”

“Ez az első szezonja, hogy állandó csapattag. Úgy néz ki jövőre visszajutnak a Premier League-be, az még jobb szezonja lehet.” – nyilatkozta Shearer.

Majd néhány jó tanácsot intézett Carroll felé, hogy mire is kell figyelnie a jövőben. Shearer külön kiemelte, hogy a pályán kívüli mutatványaiból visszább kellene vennie.

“Van egy-két randa dolog, amit a pályán kívül tett. De persze mindenki követ el hibákat, én nem ítélem el ezért.”

“Senki sem tökéletes, az ember megbánhatja, amit elkövetett, de folyamatosan nem lehet ilyeneket csinálni.” – folytatta Shearer.

Carroll ellen jelenleg is eljárás folyik, egy éjszakai szórakozóhelyen történt incidens miatt.

Carroll tegnap tagja volt annak az Angol U21-es válogatottnak, amely a doncaster-i Keepmoat Arena-ban kikapott a görögök korosztályos csapatától 2:1-re.

Forrás: http://championshipfan.hu

Válogatott helyzet



Tegnapi válogatott meccseken rendre jól teljesítettek a Newcastle United játékosai.

Kádár Tamás az olaszok ellen játszott és ugyan a magyar csapat kikapott 2-0-ra, de Kádi végig jól teljesített míg a pályán volt. Sajnos a 73. percben kiállították.

Jonas Gutierrez végig játszotta a meccset, ahol az argentin válogatott 1-0-ra nyert Németország ellen.

Andy Carroll végig játszott a meccsét az angol u21-es csapatba, ami meglepetés szerűen 2-1-re kikapott a görögtől

Leon Best az Írország - Brazilia meccsen a 78. percben lépett pályára, amit az brazilok 2-0-ra meg is nyertek

Jose Enrique, Peter Lovenkrands és Nicky Butt visszatérnek



Remek hírek jelentek meg a mai napon, hogy a Bransley elleni meccsen minden valószínűséggel visszatér Jose Enrique, Peter Lovenkrands és Nicky Butt is.
Jose nagy valószínűséggel kezdő lesz, így Kádár Tamás nem fog kapni lehetőséget aki a tegnapi Olaszország elleni meccsen remekül játszott, de ugyan kiállították.
Lovenkrandsról és Buttról ugyan még nem tudni, hogy kezdőbe vagy a padon fogják-e kezdeni a meccset.

2010. március 3., szerda

U21 Olaszország - Magyarország

Mindenki szurkoljon a magyaroknak és Kádár Tamásnak!!!

Kádár kezdhet a Barnsley ellen




Chris Hughton a Szarkák mesterének elmondása szerint a fiatal magyar bekk, Kádár Tamás akár kezdőként is pályára léphet a Barnsley elleni bajnokin.

A 19 éves tehetségnek akkor van erre a legnagyobb esélye, ha José Enrique mégsem lesz bevethető állapotban szombaton. A baloldali bekk pozícióban azonban Tamás mellet még egy játékos is elboldogul, ez nem más, mint az a Ryan Taylor, aki nemrégiben zsinórban két találkozó hajrájában is gólt tudott szerezni.

“Tamás még fiatal, de amikor beállt, nem okozott csalódást, jól játszott.”

“Tapasztalt játékosra van szükség ezen a poszton, de Tamás is megállja a helyét.”

“Szerintem inkább középső védő, ott mozog otthonosabban, de a baloldali hátvéd pozíciója sem idegen tőle.” – mondta Hughton.

A szakember nem zárta ki azt sem, hogy az eddig kilenc mérkőzésen szereplő magyar játékos a szezon hátralevő részében még lehetőséget fog kapni.

Kádár legutóbb az 5:1-re végződő Cardiff elleni bajnokin kapott lehetőséget, akkor csereként lépett pályára, ma pedig Olaszországban a Magyarország U21-es válogatottjával szerepel.

Forrás: http://championshipfan.hu

2010. március 2., kedd

A csapat akkor nyer sok góllal, hogyha Guthrie középen játszik



A csapat legnagyobb arányú győzelmeit, akkor aratta mikor Guthrie a középpálya közepén játszott Alan Smith oldalán, de általába ezt a pozíciót Kevin Nolan szokta betölteni.

A Cardiff City elleni 5-1-es és Coventry City elleni 4-1-es győzelemnél megfigyelhető a volt, hogy a Guthrie a középpálya közepén játszott. A Watford elleni meccsen is az ő beadásaiból születtek a gólok. Most már lehet érteni, hogy mit látott benne Kevin Keegan mikor a 2008 nyarán a csapathoz csábította 2millió Ł ellenében.

Danny mondott néhány szót a kedvenc helyéről a csapatban:

"Ez a kedvenc helyem és mikor itt játszok itt tudom a legjobbat nyújtani. Bár türelmesnek kell lennem és várom kell az adandó lehetőségekre."

"Gyerekkorom óta ezen a helyen játszok, így nyilván való, hogy itt vagyok legjobb, de nekünk van egy játékrendszerünk és ennek a munkának a gyümölcse az, hogy a bajnokság élén vagyunk.

"Türelmes leszek. Örülök hogy ezen a néhány meccsen megtudtam mutatni, hogy mit is tudok ezen a helyen."