2010. március 8., hétfő
Guthrie – A “Geordie Gerrard” leszek
A Szarkák hétvégi gólparádéján nagyszerűen játszó Danny Guthrie elárulta, hogy szeretne a “Newcastle válasza” lenni Gerrard-ra.
Danny Guthrie
A Newcastle United hétvégén két gólt is szerző játékosa szeretné, ha hasonló karriert futhatna be, mint az a labdarúgó, akit ő maga Európa legjobbjának tart a posztján. Guthrie nem másról beszélt, mint a Pool és az angol válogatott kiválóságáról Steven Gerrardról, akivel még annak idején néhány alkalommal együtt játszhatott.
“A Liverpoolnál ugye együtt voltam Gerrard-dal, nálam ő a legjobb középső középpályás Európában. “
“Nagyszerű dolgokat lát tőle az ember, és én szeretném azt gondolni, hogy valamennyi az én játékomba is jött ebből.”
“Ő egy igazi sztár.”
“Amikor még fiatalabb voltam, ott volt Keane, Vieira vagy Scholes. Ahogy idősebb lettem jött Lampard és Gerrard.”
“Nagyszerű volt vele dolgozni, és remélhetőleg ez hasznára válik majd a csapatomnak, a Newcastle Unitedek és persze nekem is.” – nyilatkozta Guthrie.
A 22 éves labdarúgó a Southampton, majd a Bolton érintésével került 2008-ban a Szarkákhoz, ahol lassan igazi vezéregyéniséggé növi ki magát. Ebben a szezonban már több mint 30 mérkőzésen lépett pályára, melyeken öt gólt ért el és kilenc asszisztot osztott ki.
geordie – a Newcastle környékén élő embereket nevezik így
Forrás: http://championshipfan.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése