2010. március 13., szombat
LuaLua marad a Brightonnál
Kazenga LuaLua jó benyomást tett a Brighton & Hove Albion vezetőire, így a Szarkák belegyezésével meghosszabbították a szezon végéig a kölcsönszerződését.
A 19 éves játékos még február elején egy hónapra csatlakozott a Gustavo Poyet vezette harmadosztályú alakulathoz. Az azóta eltelt néhány hét alatt öt mérkőzésen jutott szóhoz, amelyeken nagyban hozzájárult a csapat négy mérkőzéses veretlenségi sorozatához. Az uruguay-i menedzser már korábban kijelentette, hogy nagyon szeretné, ha a szezon végéig velük maradhatna a kongói születésű játékos, és ez most így is lett hiszen a Newcastle részéről engedélyezték a hosszabbítást.
“Ez egy kemény bajnokság, de én nagyon élvezem az itt töltött időt. A csapat nyeri a mérkőzéseket és ez segít.” – mondta a 19 éves futballista.
Forrás: http://championshipfan.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése