2010. március 3., szerda

Kádár kezdhet a Barnsley ellen




Chris Hughton a Szarkák mesterének elmondása szerint a fiatal magyar bekk, Kádár Tamás akár kezdőként is pályára léphet a Barnsley elleni bajnokin.

A 19 éves tehetségnek akkor van erre a legnagyobb esélye, ha José Enrique mégsem lesz bevethető állapotban szombaton. A baloldali bekk pozícióban azonban Tamás mellet még egy játékos is elboldogul, ez nem más, mint az a Ryan Taylor, aki nemrégiben zsinórban két találkozó hajrájában is gólt tudott szerezni.

“Tamás még fiatal, de amikor beállt, nem okozott csalódást, jól játszott.”

“Tapasztalt játékosra van szükség ezen a poszton, de Tamás is megállja a helyét.”

“Szerintem inkább középső védő, ott mozog otthonosabban, de a baloldali hátvéd pozíciója sem idegen tőle.” – mondta Hughton.

A szakember nem zárta ki azt sem, hogy az eddig kilenc mérkőzésen szereplő magyar játékos a szezon hátralevő részében még lehetőséget fog kapni.

Kádár legutóbb az 5:1-re végződő Cardiff elleni bajnokin kapott lehetőséget, akkor csereként lépett pályára, ma pedig Olaszországban a Magyarország U21-es válogatottjával szerepel.

Forrás: http://championshipfan.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése