2010. március 13., szombat
Ashley kilátogatott a Szarkák edzésére
A minap komoly látogatója volt a benton-i edzőpályán tréningező Newcastle játékosainak, ugyanis maga Mike Ashley vendégeskedett néhány órán keresztül Kádáréknál.
A Szarkák tulajdonosa Mike Ashley helikopterrel érkezett meg tegnap délelőtt 10:00 körül a benton-i edzőpályára, ahol az első csapat éppen a Middlesbrough elleni Tyne-Wear derbire való felkészülést végezte. A beszámolók szerint az üzletember nagyon jó kedélyűnek bizonyult látogatása során, sokat beszélgetett Chris Hughtonnal, majd a vizit végén egy kis tréfálkozásra is futotta a játékosokkal. Legvégül pedig Hugthonnak és a játékosoknak is sok szerencsét kívánt a szombati megmérettetésre.
Ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még nagyon sok Szarka-hívő a pokolba kívánta Mr. Ashley-t, mára már lecsitultak a kedélyek. A csapat úgy néz, ki minden különösebb erőfeszítés nélkül visszajut az őt megillető helyre, a Premier League-be és ez az egy év csak egy rossz emlékként marad meg mindenki fejében. Mindez azért nagyban köszönhető a csapat menedzserének Chris Hughtonnak, aki ugyan a PL-ben még elég rosszul muzsikált tavaly, mára azonban már nem sok kivetnivalót találni a munkájában.
A Newcastle az ősz folyamán sima 3:0-val intézte el az akkoriban vergődő Middlesbrough-t, most szombaton fordított lesz a szereposztás – kemény összecsapás várható a Riverside Stadionban.
Forrás: http://championshipfan.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése