2010. március 10., szerda
Bevételcsökkenés a Szarkáknál
A Newcastle United a reklám-, jegy- és közvetítésekből származó bevételei 13%-os csökkentést mutattak az előző évben.
Mindez a Deloitte cég által készített jelentésből derült ki, melyen a Newcastle-t a 20 leggazdagabb klubok között tüntették fel a 2008/09-es szezonban elért bevételei alapján. Ez egyébként azért is szép eredmény a Szarkáktól, mert egyetlen olyan csapatként kerültek fel a listára, amelyik az adott szezonban nem szerepelt semmilyen nemzetközi porondon. Lenyűgöző az a mutató is, hogy a 10. legnagyobb meccsbevételt könyvelhették el a listán szereplő klubok közül, a maguk 29 millió fontjával (44.1 millió Euró). Ez azért is figyelemre méltó, mert tavaly a Szarkák a tulajdonos körüli bizonytalanságok, a gyenge teljesítmény dacára 49 000 körüli átlagos nézőszámmal bírtak, ez volt egyébként az előző kilenc év után az első alkalom, hogy 50 000 alá került ez a paraméter. A kisebb csökkenés 3.4 milliós kiesést okozott, ami 10%-nak felel meg ebben a bevételforrásban. A kereskedelmi bevételeket tekintve 6.5 millióval (25%) kevesebbet könyvelhettek el, de ez a szám még így is 19.4 millió font (22.8 millió Euró) volt. A Deloitte szerint 36.3 millió bevételre tettek szert a közvetítésekből a múlt évben. Annak ellenére, hogy a Newcastle a kiesés miatt ebben a szezonban csak a másodosztályban szerepel, még így is elég sok meccsüket közvetítik, nagyjából 20-at.
Az már valószínű hogy emiatt a kis kitérő miatt jövőre már nem kerül fel az északkelet-angliai csapat a listára, de a Northern Rockkal kötött megállapodás és egy megkapaszkodás a Premier Leagueben hamar visszavezetheti a fekete-fehér klubot a listára, akár már az azt követő évben.
Forrás: http://championshipfan.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése